Hogyan érdemes választani?

Hogyan érdemes választani?

Mi a helyzet azzal a kérdéssel, hogy te hogy választasz coachot, pszichológust, segítőt, orvost? Hogyan ítéljük meg mikor szakértő valaki? A külső jelekre figyelünk, vagy tanulmányozzuk a munkásságot?

Bizony nehéz helyzetben vagyunk, amikor segítő emberhez fordulunk életünk bármely szakaszában, különösen akkor, ha nincs az ismerősi, baráti körünkben (akinek a véleményére adunk is és meg merjük kérdezni) olyan ember, aki járt már ennél vagy annál a segítőnél, és így tapasztalatból tudja mennyire jól segített neki.

A szociálpszichológiában van egy jelenség, amit úgy lehet összefoglalni, hogy a szép külsejű emberekről könnyebben el tudjuk hinni azt, hogy belsőleg is sokkal több tartalmat hordoznak, mint kevésbé szép társaik. Ki ne szeretne egy villámló tekintetű, délceg, magas, jó kiállású férfi coachot magának, vagy egy szexi, nőies vonásokkal rendelkező, izgató tekintetű, hangú pszichológusnőt magának. Róla talán jobban azt szeretnénk képzelni, hogy tud nekünk segíteni, mert számunkra rendkívül rokonszenves. Ilyenkor hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni számos tényezőt a választásnál, nem keresünk róla a neten cikkeket, ajánlásokat, média szerepléseket, vagy csupán szakmai kérdésekben történt állásfoglalást, hiszen megnyert minket vonzó külsejével, megnyerő modorával. Fel sem merül bennünk (tisztelet a kivételnek), hogy esetleg átverés áldozatai is lehetünk.

Sokat olvastam Popper Péter könyveit és leírta, hogy amikor Indiában járt és egy igazi ashramban (nem a nyugatiak igényéhez szabott látszat helyen) járt és gurut, vagy tanítót keresett magának, akkor az ottani vezető “kirendelt” mellé egy szakavatott “gurut”, akkor bizony Popper Péternek saját magát kellett legyőznie, hogy meglássa vezetőjében a vezetőt. Elmondása szerint a számára biztosított guru elhízott, rendezetlen külsejű, nemtörődöm emberkének tűnt és így rögtön el is akarta utasítani, de az ashram vezetője nem tágított döntésétől. Viszolygással ugyan, de Popper elfogadta lelki vezetőjét és csak hosszas együttműködés után jött rá, hogy bizony a szeme becsapta, és számára az egyik legnagyobb feladat a kettőjük munkájában az alázat megélése és saját magáé tétele volt.

Ez a történet is mutatja, hogy amit mi elképzelünk, összerakunk magunkban és másoknak tulajdonítunk az nem feltétlenül van úgy. Ezért azt javaslom mindenkinek, hogy segítő választásakor ne csak személyes rokonszenvére gondoljon, próbálja kikapcsolni a “cukiság faktor analizálását” és figyeljen az érzéseire, melyek elfogják amellett az ember mellett, akit segítőként kíván választani. Ezekből az érzésekből pedig le tudja szűrni, hogy ez kell-e neki, vagy valami egészen más, illetve az is felsejlik előtte, hogy élete melyik részével van még feladata.

Van aki azt mondja erre, hogy de hát akkor próbálgathatom a szakembereket és csak az ikszedik után jövök rá, hogy melyik is a nekem való, akkor kidobtam egy csomó pénzt az ablakon, hiszen addig nem történt semmi. Ez nem teljesen így van, ugyanis az út, amíg kiválasztjuk a számunkra megfelelő segítőt, ugyanolyan hasznos, és ugyanolyan sokat tanulhatunk belőle, mint az alatt az út alatt, amit majd vele közösen fogunk megtenni.

Ne feledjük az út ugyanolyan fontos, mint az eredmények, bármennyire is meg vagyunk azzal szokva, hogy mindig minden helyzetre azonnali és hatékony eredményt várunk el. Gondoljunk csak bele mit érne a tánctudásunk, harművészeti-, konyhaművészeti jártasságunk, ha nulla gyakorlás, tanulás nélkül egyszerre csak mindent tudnánk. Hogy lennénk képesek becsülni azt, amink van, ha nem tettünk volna le érte valamit az asztalra? Ugye, hogy nehéz lenne emelt fővel járni és úgy érezni ez megérdemelt, jogos tudás?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük