Kategóriák
Egyéb kategória

A pozitivitás a népek ópiuma, és nem a vallás

Miről is szól ez a poszt?

Társkeresőként, coachként elgondolkodtam rajta miért is olyan fontos, hogy társunk pozitív életszemlélettel rendelkezzen. Miért fontosabb talán minden más kvalitásnál a pozitivitás? És miért is a pozitivitás a népek ópiuma, és nem a vallás? Cikkemben a hangsúly a pozitivitás fontosságának keresésén van, és nem a vallásén.

Hogy kezdődött?

Ma beszélgettem egy barátommal arról mi is az a beállítottság, amivel könnyen lehet ismeretségeket találni és megtartani, legyen az barátság, haveri kapcsolat, munkakapcsolat, vagy akár szerelem és arra jutottunk, hogy a pozitivitás az elsődleges fokmérő. Ha én pozitívan szemlélem a dolgokat, vicces, könnyed, laza vagyok, akkor sokkal inkább gyűlnek a társaságomba az emberek, mint ha arra emlékeztetem őket, hogy bizony nem csak a törpök élete nehéz, hanem az embereké is. Mennyivel jobb egy olyan párral, baráttal, haverral, kollégával tölteni az időt, aki általában az élet könnyed oldalát mutatja meg nekünk, mint egy olyannal, aki felhívja a figyelmünket arra, hogy ebből még gond is lehet, tervezzünk minél alaposabban, valami akár balul is elsülhet, nem biztos, hogy a kimenetele olyan, mint amit a fejünkben mi összeraktunk. Mit is ad a pozitivitás az életünkhöz?

Miért is van ez?

Mindez evolúciós, és társadalmilag befolyásolt szinten alakult így, még pedig azért, mert az élet nehéz, nem egy habostorta, és még a milliomosokat/milliárdosokat is eszi a méreg, a féltékenység, az irigység. Gondoljunk csak az egykor világszerte oly népszerű Dallas című telenovellára, ami az előtte a fejekben élő forgatókönyv szerint úgy zajlott volna le, hogy minden szereplő énekelve, mosolyogva ébred reggel, ideális házasságban él, egy csomó jól fésült, jól nevelt, csinos gyerekkel, és úgy élik hétköznapjaikat, hogy semmi gondjuk nincs. Ezzel szemben mit is kaptunk a sorozattól? Ármánykodást, csalást, csalódást, szenvedélybetegséget, házasságon belüli erőszakot, hűtlenséget, kapzsiságot, és még sorolhatnám az emberibbnél emberibb jelzőket. No de az életünk nem egy sorozat, itt nem szeretjük, ha a gondok minket sújtanak, ha a szomszéd nője tényleg zöldebb, mint a miénk. Azt szeretjük hallani (tegye fel a kezét, aki bűntelen ilyen tekintetben), hogy a másiknak rosszul megy, gondjai vannak, nem lineáris emelkedésben tart az élete, csak azt nem szeretjük, ha ez velünk történik. Ugye-ugye, már megint a pozitivitás! Persze azt is szeretjük hallani, hogy bizonyos halálosnak hitt kórokkal, iszonyatos nehézségekkel meg tudott valaki küzdeni, ki tudta őket cselezni, és a végén győztesként jött ki a harcból. Ekkor úgy érezhetjük van esély arra, hogy ha mi hasonló nehézségekkel kerülünk szembe, meg tudunk velük birkózni.

Mi van akkor, ha negatív beállítottságú vagy és nem pozitív?

Tehetsz úgy (tegyél úgy, amíg meg tudod csinálni – tartja az amerikai mondás) mintha pozitív lennél, ami adott esetben rengeteg erőbefektetésedbe kerülhet, és a nap végén kimerülten esel be az ágyba, de legalább megcsináltad, azt mutattad, mintha. Szeretnek is veled, körülötted lenni a népek, egészen addig, míg haza nem érsz, és el nem engeded magad, kipihenvén erőfeszítéseidet. Mert akkor már nem vagy annyira vicces, vidám, pozitív. Nem egyszer dokumentált eset, hogy nagy nevettetők depressziósak voltak, lettek. Ha megkérdezed egy stand-up comedy celeb családját, nem biztos, hogy arról számol be, hogy a celeb egyfolytában ontja otthon a vicceket, jópofa és vidám. Ezt színlelt pozitivitásnak is nevezhetjük. De ez kell nekünk?

Másik módszer, hogy tudatmódosító szerekhez nyúlsz enyhítésért, védelelmért. Kipróbálhatod a kábítószert, az alkoholt, a cigaretta szívásában találhatsz menedéket, az erőszakosságban, az extrém sportokban, az állandó pörgésben, mert ha leállsz, akkor kimerül a pozitivitás spirál. Vagy akár szedhetsz antidepresszánsokat, választhatod a függőséget ettől, vagy attól. Ez nem biztos, hogy olyan jó módszer. Voltak példák a családomban, környezetemben, egyikre-másikra, sőt még magam is megjártam egy-két dologgal.

A harmadik módszer az, hogy elfogadod, hogy ilyen vagy, nem próbálsz meg más színben feltűnni. Egyszer régen az egyik gyakran emlegetett főnököm megkérdezte tőlem, hogy: “Ricsi, te képmutató vagy?”. Azt hittem eldurran bennem a 100-as égő, fogom, megütöm és földön fetrengő mivoltába még bele is rúgok. Hát hogy mer ilyet kérdezni tőlem, merengtem el rajta. Aztán meg is indokolta kérdését: “Tudod, az életben kell a képmutatás, mindenki ilyen. Az nem lehet, hogy te nem vagy az.”. Isten nyugosztalja, nagy tanító volt, még ha a tanításai nem is voltak kellemesek, és nem az előnyös oldalaimra ébresztett rá. No, de visszakanyarodva a tárgyhoz, ha már elfogadtad, és nem próbálsz másféle képet mutatni magadról, igyekezhetsz azon, hogy mégis megtaláld az élet reménységeit, szép dolgait, a csodákat, amelyek körülvesznek. Még akkor is, ha akár napi szinten is visszaesel negatív látásmódodhoz. Imádkozhatsz Istenhez, hogy változtasson meg téged, vagy használjon céljaira, ha már így teremtett. És/vagy emellett választhatod azt is, hogy segítséget kérsz, eljössz coachingra, felméred a lehetőségeid, elmész pszichológushoz. Hidd el, nem szégyen az, ha az ember segítséget vesz igénybe. Az nagyobb szégyen, ha az állandó képmutatástól már azt sem tudja ki ő, mi ő, és ezzel eltaszítja maga mellől az embereket.

Van egy negyedik módszer is. Ennél a módszernél vagy külsőleg teszed magad vonzóvá és kívánatossá, hogy annak senki nem tud ellenállni. Vagy ad abszurdum annyi pénzt szedsz össze, hogy a pénzed nyújtotta (ergo a te általad kínált) szépségeknek, kényelemnek nem tudnak ellenállni az akarat gyengék. Mert ugye tudod, hogy a Jedi trükkök csak azokon hatásosak, akiknek az akaratuk gyenge, nincsen, vagy nem tudják, hogy igazán mit is akarnak? A Császár is így irányította a Galaktikus Birodalmat annak idején, abban a bizonyos messzi-messzi galaxisban. Ez a bejegyzés nem éppen a pozitivitást erősíti, inkább a népek ópiumát.

Következtetés

Használhatod bármelyik módszert habitusodtól, vérmérsékletedtől, világnézetedtől, idődtől, pénzedtől függően. Ám mindenképpen valamelyik úton jársz, akár döntesz tudatosan, akár nem. Persze az is jó lenne, ha társas lényként nem mindig a könnyebb utat próbálnánk meg keresni, és csak a tökéletesnek hittet engednénk be az életünkbe. Ha megengednénk magunknak és másoknak, hogy úgy is körülvegyenek, velünk legyenek, ha nem tökéletesek, de törekednek rá.

Az ellenjavallatokat, vitatémákat akár hozzászólásként a cikkhez, akár a Kapcsolat menüben várom, azokkal együtt, akik úgy érzik szeretnének tenni azért, hogy ne olyan legyen az életük, mint amilyen eddig volt.