fbpx

Fél egészség, vagy eredendő bűn

Fél egészség, vagy eredendő bűn

Tartja a híres szólás, melyet biztosan mindannyian ismertek. Gyermekként felcseperedve mindig a pozitív hozadékairól vagyunk meggyőződve, szülőként pont az ellenkezőjéről, ha a gyermekünkről van szó. Ugyan nem vagyok szülő, de sok korombeli szülő padavantól hallottam ezt a nézetet, amikor együtt nőttünk fel gyerekként érdekes módon még az ellenkezőjét hangoztatták. Nincs is ezzel semmi baj, így van ez rendjén, mint ahogy régen mindig szép és jó volt, a korábbi generációk még tudtak építkezni, teljesíteni, élni, gyereket nevelni, még mi is tűrhetően csináljuk, no de a gyermekeink és az ő gyermekeinek generációi… Az már hagy kétséget maga után, mi lesz így a világgal.

Nem is erre akartam kihozni e kis írásomat, hanem arra, hogy a lustaság tényleg hozzájárul a szervezet regenerációs képességéhez, hiszen a lusta ember pihen, aki pihen az nem erőlteti a szervezetét, aki nem erőlteti a szervezetét, az jót tesz neki. Sőt mi több a pszichológia szerint a gyermek, vagy egyénfejlődés egyes szakaszában jót tesz és természetes, ha valaki lusta. Itt most a kamaszokról van szó, nem a 60 éves örök kamaszokról. A kamaszoknak hirtelen nő keze, lába, teste, hirtelen elöntik a hormonok, meg kell határozni önmagát a világban, a nemiségét, meg kell birkóznia a hormonjai lázadásával, a lányoknak azzal, hogy megnő a mellük és elkezdnek menstruálni, ráadásul a férfiak (és nem csak a fiatalabbaké) figyelme hirtelen rájuk szegeződik. A szomszéd bácsi, aki addig azt mondta milyen aranyos kislány, hirtelen észre veszi, mint nőt. A fiúknak elkezd szőrösödni a testük mindenféle olyan tájékon, ahol azt sem gondolták volna, hogy szőr nőhet. A testük elkezd férfiasabb lenni, a hangjuk mélyül. Micsoda kiszúrás például a mutáló hangú kamaszfiúkkal egyes kultúra férfivá avatási szertartása. Pont abban kell bizonyítaniuk, amit a legjobban rejtenének a világ elől.

Szóval e változások mellett még a szüleik elvárják tőlük, hogy ugyanolyan aranyos, szófogadó és minden kérést teljesítő gyerekek legyenek, akik addig voltak, pedig a kamaszlét már önmagában is fárasztó. Vekerdy Tamás szerint ilyenkor lehetőségünkhöz képest hagyni kell a kamaszt kamasznak lenni, hagyni hogy lusta legyen és öntörvényű, no persze úgy, hogy ne nőjön  fejünkre. Ez az igazi kihívása az életnek. Nem tudom hány gyakorló szülő, aki kamasz gyereket nevel tudja ezt megtenni, még akkor is, ha kamaszként azt gondolta ő majd mindazt a türelmet megadja a gyermekének, amit neki a szülei nem tudtak megadni.

Mindezek mellett a felnőtteknek sem árt néha lustának lenni, még azoknak is, akik számára a munka az élet sója, mert munka nélkül haszontalanok vagyunk, vagy csak a munka nemesít minket emberré szlogenek között nőtt fel, illetve azt látta a szüleitől, hogy éjt nappallá téve dolgoztak érte, és nem csak értem, hanem akkor is, amikor pihenhettek volna.

Nagy kérdés, hogy meg tudjuk-e engedni magunknak azt, hogy időnként lusták legyünk, illetve ha megengedjük magunknak nem visszük-e túlzásba a lustaságot. Van, akit a személyisége hajlamosabbá tesz a lustaságra, van aki ördögtől való bűnnek tekinti a lustaságot. A vallások, kormányok, iskola azt tanítja nekünk a lustaság nagy bűn, embertársaink elleni vétek, de igaz ez? Ti mit gondoltok? Lustaság fél egészség, vagy a lustaság az eredendő bűn?

Változás

Változás

A változás természetes velejárója az életnek, legalábbis azt mondják. Még azoknál is bekövetkeznek változások, akik félnek mindenféle változástól, mert az jót nem hozhat az életükbe. Mivel “észrevétlenül” zajlik, ezért nem is veszünk róla sokszor tudomást.

Igen ám, de mi van akkor, ha változtatni szeretnénk, és tudatosan készülünk rá, vezetjük be életünkbe? Ez már fogósabb kérdés. Ilyenkor valamilyen életesemény bekövetkezte, vagy be nem következte arra sarkall minket, hogy belássuk így nem folytathatjuk tovább az életünket. Ez mind szép és jó, az elhatározás egy nagyon nagy motiváció az elindulásban, ugyanakkor az út általában nem egyenes, fájdalommentes és gyors, sokszor inkább buktatókkal teli, fájdalmas és rögös. És ki szereti közülünk a fájdalmas, rögös, munkás, buktatókkal teli utat? Nem hiszem, hogy túl sokan. Ha megnézzük a filmművészetet rengeteg film szól arról, hogy a főhős észreveszi változtatnia kell az életén, el is határozza, belekezd, de aztán a régi programok erősebbek, megszokottak, automatikusak és a változásnak vége szakad, visszakúsznak életébe a megszokott sémák.

Mit tehetünk azért, hogy a változást végig is tudjuk vinni, ne csak belekezdjünk, de amikor nehézzé válik akkor is tudjuk folytatni, inspirációt, biztatást, a változás folyamatáról visszaigazolást kapjunk? Egy nagyon egyszerű módszer, hogy segítő, coach, pszichológus segítségét vesszük igénybe. De miért is venném igénybe a fizetett segítséget, amikor vannak barátaim, akiktől megkapok mindent inspirációt, biztatást, visszajelzést a változás folyamatáról? A barátok, mint közösségi háló (és most nem a facebookról beszélek) rendkívüli módon meg tudja könnyíteni, gyorsítani a változás folyamatát, de nem ér fel azzal a professzionális segítséggel, amit egy coachtól, pszichológustól, vagy lelkipásztortól megkaphatok. Ez azért van, mert a coaching és a pszichológia tudományos és kipróbált módszereken, tematikán alapuló módszer és nem baráti segítségnyújtás.

Persze a segítőhöz fordulás nehéz, költségekkel jár és folyamatos munkára sarkall, így csak azoknak ajánlom, akik tényleg tenni akarnak annak érdekében, hogy változzanak. Akiknek jó az, ami van, de mégis jó lenne készen kapni a változást a Puffin lekvárt ajánlom, mert csak az adhat mindent legyőző akaratot.

Nemet mondás

Nemet mondás

Látszólag fura lehet az miért is hozom fel ezt a témát amikor ez mindenkinek nagyon hatékonyan megy, hiszen saját szüleinknek, testvéreinknek, rokonainknak, beosztottainknak irtó hatékonyan tudunk nemet mondani. Igen ám, de mi van azokkal a szituációkkal, amikor valaki számunkra tekintélyszemélynek, vagy felettesnek kell nemet mondani, mert az általa kért, követelt dolgok már súlyosan megsértik saját érdekeinket, esetleg kapcsolatainkat is tönkretehetik? Az már más helyzet, ugye?

Van persze, akinek ez a képesség, a nemet mondás képessége nagyon hatékonyan megy minden szituációban, de a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják mindenkinek van valami hátránya, hiányossága az élet valamely területén való nemet mondással. Legtöbbször ugye, hogy saját magunknak nehéz nemet mondani, hogy még egy cipőt megvegyünk, amire már semmi szükségünk, még egy szelet tortát megegyünk, amit már csak a szemünk kíván, vagy még egy cigarettát elszívjunk, ami amellett, hogy nem igazán egészséges, a környezetünket is zavarhatja.

A nemet mondás képességét személyiségfejlődésünk korai szakaszában 2 éves kor körül kezdjük el gyakorolni, alig valamivel azután, hogy megtanultunk beszélni, illetve e tanulási folyamatunk alatt. Mondhatni, hogy itt túlzásba visszük, mert mindig mindenre nemet mondunk még akkor is, amikor azt gondoljuk ez jó lenne, de próbálgatni kell a határainkat. Szüleink, nevelőink igyekeznek letörni ezen próbálgatási kísérletünket és megmagyarázni, megmutatni, hogy a mindig mindenre nemet mondás nem hatékony, sokszor még fenyítést is alkalmaznak a sok nem hallatára, holott pontosan tisztában vannak azzal, hogy ez a korszak erről szól. A türelem viszont nem mindig marad meg erényeink között, főleg ha feszültek, bánatosak, feldúltak vagyunk, ami nem ritka ebben a világban, a pörgés, a hajtás, és az iszonyatosan felgyorsuló, ember számára nem való élet miatt.

Az idők során kinél hatékonyabban, kinél kevésbé hatékonyan működik is a nevelői módszer, miszerint a felnőtteknek, nevelőknek mindig igaza van, amit ők kitalálnak, kérnek tőlünk, parancsolnak nekünk annak mind az a célja, hogy jellemünk a jó irányba fejlődjön, hiszen meg kell tanulni fegyelmezetten beállni a sorba, engedelmeskedni, jó katonának lenni és azt is nem lehet mindig minden a mi kívánságunk szerint, a Földön rajtunk kívül él még pár ember. Ha pedig mindig minden mindenki kívánsága szerint menne, akkor tiszta káosz alakulna ki világunkban és az hipergyors összeomláshoz vezetne. A nemet mondást főként a katonai típusú szervezetek nem tolerálják, hiszen a rendszer alapja az, hogy a parancs megkérdőjelezhetetlen, az hatékony, tapasztalt, mindent megtapasztalt felső vezetőktől jön és jól is nézne az ki, ha minden mezítlábas katona megkérdőjelezné felettesei parancsait. Erre nagyon jó példa a Jack Nicholson, Demi Moore, és Tom Cruise főszereplésével forgatott Egy becsületbeli ügy című film. Persze a film feszegeti annak a morális kérdésnek a határait, hogy mindig minden parancs jó-e, hasznos-e és indokolt-e, amit a magasrangú katonai vezetők adnak ki.

Van, akik örök lázadó létben tengenek és mindenre mindenkor nemet mondanak, mert így tudják csak abba a hitbe ringatni magukat, hogy hatékonyan érvényesítik érdekeiket, pedig ők leginkább csak menekülnek a felelősségvállalás elől.

És vannak, akik nagyon hatékonyan tudnak nemet és igent is mondani mérlegelve az adott szituációkat, személyes érdekeket, társadalmi-, csoportérdekeket. Egyszóval asszertivek.

De hol vagyunk és hol szeretnénk lenni ebben a történetben, amikor például a főnökünk/édesanyánk/édesapánk/barátnőnk/feleségünk kér, vagy utasít valamire és tudjuk, bizonyítani tudjuk és érezzük a lelkünk legmélyén, hogy ez számunkra nagyon negatív hatással jár, és ha megtesszük a feszültség hihetetlen magasra fog bennünk nőni, és még esetleg magánéletünk is kárát látja. Nem mellesleg még személyiségünk is torzul emiatt.

Az első lépés mindig a mérlegeléssel kezdődik, hogy biztosan tudjuk ez a kérés, utasítás számunkra hol helyezkedik el a teljesíthető/teljesíthetetlen skálán. A második lépés, ha eldöntöttük nemet mondunk egy kicsit se inogjunk meg. A harmadik lépés az együttérzésünkről biztosítani azt, akinek nemet mondtunk és megindokolni valós indokkal a nemet mondásunk okait. A negyedik lépés pedig az, hogy a kérésre ugyan nemet mondunk, de igyekszünk valamilyen alternatív megoldási formát felvázolni, ami nyer-nyer szituációt eredményez mind a másik félnek, mind nekünk.

Ugye milyen egyszerűen hangzik? Az is, de ahhoz, hogy működjön, mint minden mást, gyakorolnunk kell. Nem egyszer, nem kétszer el fogunk bukni nemet mondó küldetésünkbe és vissza fogják utasítani nemünket, vagy kénytelenek leszünk mégis elvégezni, amire nemet mondtunk, de ahogy járni sem egy nap alatt tanultunk meg, ennek is rögzülnie kell bennünk.

Úgyhogy, ha hatékonyan szeretnéd érvényesíteni a saját érdekeidet, érdemes megtanulni nemet mondani, amire egy remek lehetőség a nyári akcióm, melynek keretében ezzel a kérdéssel is foglalkozni tudunk.

Önmagunk elfogadása

Önmagunk elfogadása
Önmagunkat mindannyiunknak el kell fogadni. Higgyétek el nekem, hogy ez átkozottul nehéz feladat. Mondhatni sorsfeladat. Ebben is vannak kivételek, akiknek természetes az, hogy úgy alakul a sorsuk, ahogy alakul és olyanok, amilyenek. Ebben azonban nagyon nagy szerepe van a szülőknek, a gyermekkori hozzánk állásának. Viszont az is biztos, hogy amíg nem tudunk önmagunkkal kibékülni, szeretni önmagunkat, addig az életünk egy földi pokol lesz, legyenek bármilyen jók a körülményeink, egészségünk, kinézetünk. Sokat segíthet az önelfogadásban az is, hogy imádkozunk Istenhez nyissa meg a szívünket saját magunk iránt, ne csak a körülöttünk élők iránt. Hiszen mi is rászorulók vagyunk. Rászorulunk saját megbecsülésünkre, amit nehezebb elérni, mint azt, hogy másoknak segítsünk és másokat megbecsüljünk.
Nem tud senki senkit kényszeríteni arra, hogy valaki szeressen. Vannak apró trükkök, amilyenek például a pénz jelent, ugyanis a pénz sokakat megbűvöl és az látszik rajtuk szeretnek téged, de amikor elfogy a pénz, hirtelen ők is elfogynak mellőled.
Felteheted magadnak a kérdést, milyen társat is akarok, olyat, aki azt szereti, aki vagyok, vagy olyat, aki azt szereti, amit nyújtani tudok, aki a saját tükörképét szereti látni bennem és ebbe szeret bele.
Ez nem könnyű, mert sok a félrevezetés, a bűbáj, a sátáni mesterkedés. A mi kelet-nyugat közötti kapu világunknak az a legnagyobb baja, hogy a legtöbben olyasmit szeretnének, amit nem tudnak elérni, és látszattal próbálják ezt kendőzni, megnyugtatni saját magukat. Meddig tarthat ez a látszat? Legkésőbb a halálunkig. Amikor haldokolsz, akkor már nem érdekel a látszat, teszel rá magasról, elmondod, beleordítod a világba, hogy Istenem miért pont én. Nem fura, hogy sokan azt mondják Isten nem létezik, de amikor haláluk pillanatában vannak, vagy a nem létező Istenhez kezdenek el imádkozni, vagy pedig azt kérdezik miért hagytál el engem Atyám!? Valahonnan ismerős számomra ez a kép.
Fura dolog az, hogy az indiai nyomornegyedekben járatosak azt mondják ott sokkal boldogabbak az emberek, mint a mi nyugati, civilizálódott világunkban. Miért is van ez? Mert elfogadják a szerepüket, a helyüket az életben, nem próbálnak folyton-folyvást küzdeni az ellen, amit Isten szánt nekik sors. No de akkor hol a szabad akarat? Akkor nem gépek vagyunk-e, a Mátrix fenntartói, akik beletörődnek sorsukba? Az ott élők érdekes módon szabad akaratukból fogadják el azt, akik, ami jutott nekik. De azt is szabad akaratból fogadják el, ha kiemelkednek abból a környezetből, tehetségesebbek, mint a többiek egy-egy dologban.
Lefogadom azt nektek is könnyebb elfogadni, ha tehetségesebbek vagytok, mint mások egy-egy dologban, ha zseniálisat alkottok, amilyenre más nem képes, mintha csak ugyanolyanok vagytok, mint mások és meg kell küzdeni sok-sok dologgal az életben.
Hol kezdődik az önelfogadás? Ott, hogy belemegyünk azokba a dolgokba, amiket utálunk magunkban, hagyjuk hogy fájjon, addig amíg megkönnyebbülünk. Csendben vagyunk önmagunkkal. Nem kapcsolunk be rádiót, tévét, internetet, zenét, semmi háttér zajt, hagyjuk, hogy lehúzzon az örvény, nem kapálózunk, mert az örvény természeténél fogva a mélyre visz, de után újra magasba repít és kilök magából. Ez viszont iszonyatosan nehéz, könnyebb elnyomni ezeket az érzéseket mindenfélével, sokszor alkohollal, gyógyszerrel, kábítószerrel is. Vagy egyszerűen kizárjuk az érzéseket életünkből, mert mi racionális és nem érző lények vagyunk. Ez egyik sem megoldás. A megoldáshoz önmagunk megismerése, hibáinkkal, számunkra elborzasztó dolgainkkal való szembenézés vezethet, csakhogy ez nem a könnyebb és rövidebb út. Ez a hosszabb, rögösebb, és senki nem tudja igazán mit találunk, amikor belemegyünk saját érzéseinkbe, nyomasztó, elborzasztó dolgainkba.

 

Hogyan érdemes választani?

Hogyan érdemes választani?

Mi a helyzet azzal a kérdéssel, hogy te hogy választasz coachot, pszichológust, segítőt, orvost? Hogyan ítéljük meg mikor szakértő valaki? A külső jelekre figyelünk, vagy tanulmányozzuk a munkásságot?

Bizony nehéz helyzetben vagyunk, amikor segítő emberhez fordulunk életünk bármely szakaszában, különösen akkor, ha nincs az ismerősi, baráti körünkben (akinek a véleményére adunk is és meg merjük kérdezni) olyan ember, aki járt már ennél vagy annál a segítőnél, és így tapasztalatból tudja mennyire jól segített neki.

A szociálpszichológiában van egy jelenség, amit úgy lehet összefoglalni, hogy a szép külsejű emberekről könnyebben el tudjuk hinni azt, hogy belsőleg is sokkal több tartalmat hordoznak, mint kevésbé szép társaik. Ki ne szeretne egy villámló tekintetű, délceg, magas, jó kiállású férfi coachot magának, vagy egy szexi, nőies vonásokkal rendelkező, izgató tekintetű, hangú pszichológusnőt magának. Róla talán jobban azt szeretnénk képzelni, hogy tud nekünk segíteni, mert számunkra rendkívül rokonszenves. Ilyenkor hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni számos tényezőt a választásnál, nem keresünk róla a neten cikkeket, ajánlásokat, média szerepléseket, vagy csupán szakmai kérdésekben történt állásfoglalást, hiszen megnyert minket vonzó külsejével, megnyerő modorával. Fel sem merül bennünk (tisztelet a kivételnek), hogy esetleg átverés áldozatai is lehetünk.

Sokat olvastam Popper Péter könyveit és leírta, hogy amikor Indiában járt és egy igazi ashramban (nem a nyugatiak igényéhez szabott látszat helyen) járt és gurut, vagy tanítót keresett magának, akkor az ottani vezető “kirendelt” mellé egy szakavatott “gurut”, akkor bizony Popper Péternek saját magát kellett legyőznie, hogy meglássa vezetőjében a vezetőt. Elmondása szerint a számára biztosított guru elhízott, rendezetlen külsejű, nemtörődöm emberkének tűnt és így rögtön el is akarta utasítani, de az ashram vezetője nem tágított döntésétől. Viszolygással ugyan, de Popper elfogadta lelki vezetőjét és csak hosszas együttműködés után jött rá, hogy bizony a szeme becsapta, és számára az egyik legnagyobb feladat a kettőjük munkájában az alázat megélése és saját magáé tétele volt.

Ez a történet is mutatja, hogy amit mi elképzelünk, összerakunk magunkban és másoknak tulajdonítunk az nem feltétlenül van úgy. Ezért azt javaslom mindenkinek, hogy segítő választásakor ne csak személyes rokonszenvére gondoljon, próbálja kikapcsolni a “cukiság faktor analizálását” és figyeljen az érzéseire, melyek elfogják amellett az ember mellett, akit segítőként kíván választani. Ezekből az érzésekből pedig le tudja szűrni, hogy ez kell-e neki, vagy valami egészen más, illetve az is felsejlik előtte, hogy élete melyik részével van még feladata.

Van aki azt mondja erre, hogy de hát akkor próbálgathatom a szakembereket és csak az ikszedik után jövök rá, hogy melyik is a nekem való, akkor kidobtam egy csomó pénzt az ablakon, hiszen addig nem történt semmi. Ez nem teljesen így van, ugyanis az út, amíg kiválasztjuk a számunkra megfelelő segítőt, ugyanolyan hasznos, és ugyanolyan sokat tanulhatunk belőle, mint az alatt az út alatt, amit majd vele közösen fogunk megtenni.

Ne feledjük az út ugyanolyan fontos, mint az eredmények, bármennyire is meg vagyunk azzal szokva, hogy mindig minden helyzetre azonnali és hatékony eredményt várunk el. Gondoljunk csak bele mit érne a tánctudásunk, harművészeti-, konyhaművészeti jártasságunk, ha nulla gyakorlás, tanulás nélkül egyszerre csak mindent tudnánk. Hogy lennénk képesek becsülni azt, amink van, ha nem tettünk volna le érte valamit az asztalra? Ugye, hogy nehéz lenne emelt fővel járni és úgy érezni ez megérdemelt, jogos tudás?

Megoldások

Megoldások

Általánosságban amikor az ember elmegy segítőhöz, legyen az coach, vagy pszichológus, tanácsadó, vagy akár csak egy jó barát, azért teszi ezt, mert vannak az életében olyan problémák, feladatok, melyekre egyedül nem tud megoldást találni. Talán tudja, talán nem is sejti, hogy az a bizonyos megoldás ott van saját magában, csak egy kis lökés kell hozzá, hogy előhozza azt. Na de mi van akkor, ha már a fejünkben a megoldás és tudjuk mit kellene tennünk ahhoz, hogy megoldódjon a problémánk, de az túl nehéz, túl hosszú út, túlságosan is sok energiát kell belefektetnünk? Ez az igazi dilemma.

Ha én magam találom ki a megoldást és csak megerősítést várok tőle egy segítő szakembertől az is egy probléma feldolgozási metódus, ugyanolyan jó, mintha csak elkezdeném megvalósítani azt, amit kitaláltam. De itt jön a csavar! Mi van akkor, ha csak azért akarok segítőhöz menni, hogy ő is arra a megoldásra vezessen rá, amire én rájöttem, de aztán őt okoljam azért, mert nem állt elő egy könnyebb, konstans, munka, fáradság nélküli megoldási formával?

A világ olyan hellyé vált, ahol a megoldásokat mindenhonnan azonnal követelik tőlünk, amikor a technikai fejlettség elérte azt a szintet, hogy akár az e-mailes kommunikáció, akár a képes, hangos internetes kommunikációval azonnal, prompt válaszokat tudunk adni teszem azt egy 15000 kilométerrel arrébb felbukkanó problémára, akkor elvárjuk, hogy a válaszok tényleg meglegyenek azonnal, mivel a technológia lehetővé teszi ezek azonnali közlését, kielégítését.

Ráadásul nagyon sokan megszokják azt hatalmi státuszukból, vezetői pozíciójukból, vagy csak családi irányító szerepükből kifolyólag, hogy a megoldásokat nem saját maguknak kell kidolgozni és dűlőre jutni velük, hanem azokat tálcán kapják alárendeltjeiktől, beosztottjaiktól, vagy akár családjuk más tagjaitól. Amikor pedig elmennek egy segítőhöz, akkor azt várják a segítő oldja meg azonnal a problémájukat, úgy ahogyan azt ők elképzelték, fájdalommentesen, munkabefektetés nélkül, anélkül, hogy nekik bármin is el kellene gondolkozniuk, vagy bármit is kellene tenniük, és amikor ez ne adj Isten nem történik meg, akkor “joggal” haragosak, elégedetlenek azzal az emberrel, akihez azért fordultak, hogy nekik ne kelljen munkát belefektetniük a saját életükbe.

Persze tisztelet a kivételnek, de sajnos nagyon ez érződik a mai társadalmon, és talán ezért van az, hogy olyan sokan a valláshoz menekülnek válaszokért és megoldásokért, ha már önnönmaguk tehetetlennek érzi magát, vagy nem hajlandó saját kezébe venni a saját életének irányítását, akkor Istenhez, mint felsőbb hatalom, imádkoznak, hogy vegye el az ő terheiket, oldja meg a helyzetüket. Pedig maga a kereszténység sem erről szól, sőt inkább arról, hogy az eddigi terhek mellé, vagy néhányuk helyett Isten ad másikakat. Persze vannak csodák és Isten meg tudja változtatni az életünket, de nem mindig úgy és akkor, ahogy és amikor mi azt szeretnénk. És sajnos, vagy hál Istennek így van ez akkor is, amikor egy segítő erőforrásait vesszük igénybe. A megoldások bennünk élnek, hagyjuk hogy segítsenek előhozni őket és ne ijedjünk meg attól, hogy az eredményekért tenni is kell.

JBM Coaching credo és énmárka

JBM Coaching credo és énmárka

Érdekes kritikát kaptam a minap a képeimmel kapcsolatban, melyek az oldalamon találhatóak. Az fogalmazódott meg egy elemző szakemberben, hogy jó lenne, ha nem ingyenes stock fotókat használnék a weboldalamon, hanem saját magam által készített képeket, ahol tevékenység közben mutatom magamat, hiszen az énmárka építés és erősítés egy nagyon lényeges része a praxis felépítésének, hiszen különben a “zemberek” nem tudják valójában kivel is találkoznak, amikor eljönnek hozzám coachingra.

Teljesen nyugodt szívvel írhatom, hogy az oldalamon található képeket egytől egyig én készítettem, vagy rólam készítette profi fotográfus és nem mindenféle oldalakról ingyenesen gyűjtött stock fotókat láthat az, aki eljut az oldalamig.

Azt persze aláírom, hogy unalmas lehet egyes motivátorok, vagy coachok oldalán használt, én mindig mindenhol ott vagyok és kiveszem a részem a dolgokból, esemény közbeni “vétetlen” képekkel szemben, de én azt vallom, hogy nem saját magamat kell megmutatnom, hanem azt, hogy mire vagyok képes a szakmámban, hogy képviselem az általam hirdetett értékeket és nem egy személyes valóságshow-t kreálnom saját magamról. Ez bizony nem a Truman Show, ahol a kedves nézők bepillantást nyerhetnek életem miden egyes területébe, ez egy professzionális, szakmai honlap, ahol az ide látogató a tényekkel és a szakmaisággal találkozhat és nem Pető Richárddal a nagy showman-nal, aki képes egy varázsütéssel eltüntetni minden kétséget olvasója, ügyfele szívéből. Ez nem a Hoghworthi varázslás óra első, vagy második féléve, itt az élet igazi kérdéseire keresem a válaszokat és tapasztalataimból merítve leírom hogyan is látom én azokat a bizonyos válaszokat, választási lehetőségeket.

Fura ezt mondani, de aki csilli-villi, egyszerűen megtanulható, gyakran mantrázható, élet- és világmegváltó mondatokat vár tőlem, az rossz helyen keresgél, annak nem fogok tudni megoldást nyújtani, és azt hiszem az nem is fog tőlem elfogadni gondolatokat, véleményeket, tapasztalatokat.

Aki viszont igazán a szívébe néz felteszi magának a kérdéseket és megvárja, amíg a csöndből kibontakozik a saját válasza, azoknak remek együttműködési lehetőséget, partnerséget ajánlok.

Döntés

Döntés

Igazából sokat gondolkoztam rajta mit is jelent a boldogság. Az a jó, hogy ez nem egy egzaktul meghatározható folyamat. Valakinek az a boldogság, ha a szerettei körében élheti az életét, és bár soha nem utazik külföldre, nem lát világot, nem vesz részt extrém sporttevékenységekben, mégis teljesnek, boldognak tartja az életét.

Van, aki eljut a világ számos országába, 12 fajta sportot kipróbál, melyekből szimultán 3-at űz is, a munkahelyén falja a feladatokat, soha nincs egy perc megállása sem és mégsem boldog.

Vajon miért van ez így?

Nemrégiben olyan szerencsés voltam, hogy részt vehettem Pál Feri atya az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pedagóiai és Pszichológiai Kari Napok alkalmával tartott ingyenes előadásán az elégedettség vs elégedetlenség harcáról.

Feri atya azt mondja a pszichológia tudomány számos eredményével együtt, hogy az tud boldog életet élni, akinek első sorban nem külső, hanem belső motivációja van a dolgokra. Azaz egy feladat számára nem azért kihívás, mert a főnöke, szülei, tanára azt várja el tőle, hogy 101%-osan teljesítse. A boldog embernek azért kihívás a feladat, mert tudja, hogy ettől fejlődik a jelleme, tanul belőle, a saját élete lesz számára sokkal jobb.

Egy egy nagyon egyszerű nézet és ezek szerint, csak el kell döntenünk melyik utat választjuk. Azt, hogy másoktól tesszük függővé mi mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel és saját magunkkal, avagy saját magunkban találjuk meg az elégedettséget egyszerűen csak el kell döntenünk és már alakulnak is a dolgok. Többek között erről is szól Edith Eva Eger  – A döntés című nagyszerű könyve.

Igen ám, de kérdezhetjük, hogy attól megváltoznak-e a dolgaink, ha egyik nap teszem azt lefekvés előtt úgy döntünk, holnap mosolygósan ébredünk bármi történjék is és minden történésben a személyes fejlődési lehetőséget keressük? A pozitív pszichológia követői biztosan azt mondják, igen ez ilyen egyszerű és csak gyakorolni kell. Ezzel szemben a klasszikus jungiánus iskola követői lehet, hogy nem ennyire egzaktul arról beszélnek, hogy persze ez lehetséges, de csak a gyermekkori traumák és korlátozó gondolatok, hiedelmek feldolgozás után, közben.

Azt gondolom mindkét nézetben van igazság és mindenkinek saját magának kell kitalálnia melyik utat választja, de az is teljesen biztos, hogy a választott út rögös lesz és életfogytig tart, illetve nagyon nagy szerepet játszik benne a szemléletmód, amivel a világot és benne önmagunkat látjuk, elhelyezzük. Személyiségtípustól függően eltérőek lehetnek a feldolgozási idők, és sémák.

Azonban, ha el sem jutunk eddig a felfedezésig és rá sem lépünk erre az útra soha nem tudhatjuk meg, hogy igaz-e ránk, vagy sem.

Ebben is nagyon hatékony segítséget tud nyújtani a coaching, hogy megtaláljuk a saját válaszainkat, képesek legyünk felismerni azokat és tegyünk is, hogy realizálódjanak.

Önismeret

Önismeret

Mi is az önismeret? Biztos mindenkinek van egy nagyon korrekt válasza a szó jelentésére, hiszen nem olyan bonyolult megmondani az önismeret az, amikor ismerem magam. Ezt tanuljuk egész életünkön keresztül és ahogy újabb és újabb váratlan helyzetbe kerülünk, akkor egy új tudással gazdagodunk magunkról.

A csapból is az folyik manapság, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból, hiszen ha benne maradunk az sok mindent nem adhat nekünk, csak biztonságos, langymeleg pocsolyát, melyben benne maradva egész életünkben azon gondolkozhatunk mi lenne, mi lett volna ha.

Sokan mondják azt, hogy erre, meg arra nem képesek, egészen addig amíg egy olyan helyzetbe kerülnek, ahol az életbemaradáshoz, vagy csak jól felfogott önérdekükhöz meg kell tenniük bizonyos általuk korábban elképzelhetetlennek tűnő cselekedeteket.

Maradjunk azonban a karrierútnál. Miért is fontos ilyenkor az önismeret? Hiszen rengeteg állásajánlat és karrierút közül választhatunk. Nap, mint nap bombáznak minket a jobbnál jobb lehetőségekkel. Ebből csak a számunkra megálmodottat kell kiválasztanunk és akkor már megy is minden, mint a karikacsapás. Persze azért fel kell mérni, ha például orvosok szeretnénk lenni, akkor rengeteg munkaórát, energiát kell belefektetnünk abba, hogy elsajátítsuk az egyetemen oktatott dolgokat, magabiztosan használni tudjuk azokat, de el kell gondolkozni azon is, hogy képesek vagyunk-e egyfolytában akár 3 napon át dolgozni is. És ez nem arról szól, hogy ülünk a számítógépünk előtt és néha el-el bóbiskolunk, az orvosi hivatás bizony embert próbáló. Persze nem kell mindenkinek sebésznek lennie és kórházban dolgoznia, lehet valaki általános orvos, háziorvos, lehet saját praxisa. Ekkor a kérdés az, hogy hogyan tudjuk kialakítani ezt a praxist, vagy mennyit kell fizetünk egy nyugdíjba vonuló kolléga jól működő rendeléséért. Az állami egészségügy sajnos még nem a legolajozottabban működő gépezet, így számolni kell azokkal a bosszantó dolgokkal, mint hogy a számítógépes hálózatok sokszor órákon keresztül nem üzemelnek, a betegek kint várakoznak és már zúgolódnak, hogy mi tart ennyi ideig egy-egy emberrel való foglalatosságban… Ha például az ember krónikus jól alvó, vagy nem bírja a vért, a kötelező vérvételnél is mindig elájul, akkor nem biztos, hogy neki való az orvosi hivatás.

Vagy vegyük például azt a kérdést, mikor az interjún a munkáltató felteszi: és nem lesz gond azzal, hogy itt minden reggel 5 órakor kell kezdeni, hiszen a város másik végéből jár majd át. Az ember lehet, hogy automatikusan rávágja, naná, hogy nem lesz gond, kell a pénz, kell a munka, aztán közben rájön, hogy az a pénz, amit kap nincs összhangban azzal, hogy minden reggel 5-kor mosolyogva, tettre készen munkába kell állnia.

Erre lehet mondani, hogy túl jó dolguk van manapság az embereknek a munkahelyeken, már mindent megengedhetnek magunknak, örüljenek, ha dolgozhatnak, nem tudják mi az a munkanélküliség, nyomor, meg éhezés. De ez nem megoldás, csak a kommunikációnak egy kevésbé asszertív formája.

Egy munka, vagy hivatás választásánál az is sokat jelent, az ember milyen közegben fog mozogni, milyenek az alapvető öltözködési, társasági szabályok, egyedül fog dolgozni laboratóriumi, “elszigetelt” körülmények között, vagy nap, mint nap emberek között lesz és jó benyomást kell tennie a lehető legtöbbjükre.

Azt is tudnia kell mennyire fontos számára a pénz. Természetesen az alapvető szükségleteinket hogy fedezni tudjuk pénz szükségeltetik, de az elégséges szinten felül milyen életszínvonal elfogadható számára. Fontos-e számára, hogy minőségi szolgáltatásokat tudjon igénybe venni, ha épp ahhoz van kedve, hogy elvégezzen egy újabb tanfolyamot meg tudja-e tenni, 3 évente cserélni szeretné-e az autóját, vagy még akár a 8-10 éves gépjármű is megteszi, a lényeg, hogy A-ból B-be eljusson.

Tehát a karriertervezés, pályaválasztás több tényezős játék, nem lehet olyannyira leegyszerűsíteni, hogy tűzoltó leszek-e, vagy katona, netán vadakat terelő juhász, hiszen számos tényező bukkan fel az ember életében, melyek módosíthatják eredeti elképzeléseit. A világ állandó mozgásban van, állandóan fejlődik és nekünk is fejlődni kell vele, vagy lemaradunk és kimaradunk.

Tudnunk kell mennyire vagyunk rugalmasak, mennyire váltunk könnyen, mennyire ragaszkodunk a megszokotthoz, és ez is az önismeret része.

Ennek fejében azt lehet mondani, hogy pályánkat, karrierünket folyamatosan alakítjuk és nem biztos, hogy egy életen keresztül ugyanazzal a területtel fogunk foglalkozni, a lényeg az, hogy valamibe belekezdjünk, csináljuk és aztán kiderül, hogy az adott dolog nekünk való-e, vagy nem, túlnőjük, vagy belenövünk.

Az önismeret pedig nem egy konstans, megtanultam, tudom, alkalmazom dolog, hanem folyamatosan tanuljuk, mint a jó papok és még életünk végén sem biztos, hogy minden tekintetben ismerni fogjuk magunkat. Ezért fontos odafigyelni az apró részletekre, folyamatosan figyelni magunkat főleg a váratlan helyzetekben és ha olyan döntés előtt állunk, ami megváltoztathatja az életünket akkor biztosabban, több információ birtokában tudjunk dönteni.

Állásbörzék

Most, hogy múlt héten lezajlott a HVG szokásos tavaszi állásbörzéje, gondoltam írok pár sort arról mit is gondolok az ilyen jellegű börzékről. Egyrészről nagyon jó, hogy vannak, mert rengeteg ember találkozik személyesen azon szűrt kínálattal, mely cégek megengedhetik maguknak, hogy egy ilyen eseményen részt vegyenek. Természetesen mindenki a legjobb énjét igyekszik a börzére vinni. Nagyon sok élmény alapú programmal találkozhatnak az érdeklődők. Nagyon népszerű magasság a különböző virtuális valóság alapú játékok, melyet több munkáltató standjánál is lehetett játszani. Aztán a különböző autógyárak, autókhoz hozzáadott értékeket teremtő cégek kihozták a csillogó-villogó autóikat, melyekbe bele lehetett ülni, sajnos tesztvezetésre nem kerülhetett sor. Így lehetett például a Bosch standját a Teslával találkozni, hiszen köztudott, hogy az önvezető Tesla programozásában a Bosch végzi az oroszlánrészt. Nincs is semmi baj ezekkel, csak azt kell szem előtt tartani, hogy az itt munkát kereső és ideális esetben találó fiatal/középkorú és idősebb viszonylag kevésszer fog ilyen élményalapú játékokkal, csillogással találkozni, ő mindezeknek a háttér munkálatain fog dolgozni, hogy a következő börzére, autószalonokra és egyéb PR megjelenéseken az adott cég a legjobb színben tűnhessen fel.

Aki csak belecsöppent a börzére ugyanúgy megtalálhatta a számításait, mint aki a munkaadók kínálatát és állásajánlatait előre böngészve, több tucat helyre jelentkezve, kész statisztikákkal, úti térképpel, a meglátogatandó standok és kiállítók listájával érkezett a kiállításra. Érdemes például bejelentkezni különböző tanácsadásokra, grafológiai elemzésekre előre. Ezt viszont minél hamarabb meg kell tenni, mert a tapasztalat az, hogy 2-3 héttel a börze nyitása előtt már elfogytak a helyek. Mivel ezek 20-30 perces, ingyenes beszélgetések, nem kell tőlük a megváltást várni, vagy minden kérdésre egyértelmű választ, de támpontokat adhat gondolatainknak, a hogyan továbbnak és azt is megtudhatjuk, hogy például az írásképünk alapján milyenek vagyunk és elcsodálkozhatunk azon, hogy ezt már mind tudtuk, vagy egészen más képet őriztünk a fejünkben magunkkal kapcsolatban eddig.

Részt lehet venni próbainterjúkon és már egyre több a virtuális interjú, amikor egy VR szemüvegen keresztül egy távoli helyen ülő HR-essel, cégvezérrel interjúzhatunk. Kipróbálhatjuk magunkat élesben, hogy hogyan is viselkedünk egy interjú szituációban amikor a “saját bőrünket” visszük a vásárra. Mindenképpen igaz az a közhely, hogy a gyakorlat teszi a mestert, így minél több ilyen lehetőséget megragadunk és sok-sok interjún veszünk részt, egyre inkább beivódik mindennapjainkba és már nem azon fogunk görcsölni, hogy vajon jó ruhát vettem-e fel, megfelelőképpen fejezem-e ki magam, arra válaszolok, ami a kérdés volt, vagy egészen más fele terelem a témát, vajon elég jó vagyok-e, hogy engem válasszanak, mert sokkal lazábbak és természetesebbek leszünk ilyen szituációkban.

Ami szintén remek alkalom az a különböző workshopokon (melyek évről évre színesebbek és interaktívabbak) és előadásokon való részvétel. Ide a progamszervezők igyekeznek olyan hiteles embereket, cégek képviselőit meghívni, akik ismertek és előadásaikba, workshopjaikba becsempészik a valóságot és nem csak azért jelennek meg, hogy híveket szerezzenek maguknak. Persze önáltatás lenne azt gondolni, hogy azért vannak ott kizárólag, hogy a mi saját boldogulásunkat, munkakeresésünket, tanulásunkat elősegítsék, nyilvánvalóan a saját brandjüket, szolgáltatásaikat, termékeiket minél szélesebb körben szeretnék terjeszteni. Ezért van az, hogy nagyon eredeti, magvas gondolatokat csak ritkán hallani ilyen szimpóziumokon, azt a fizetős alkalmakra tartogatják, de azért elejtenek egy-két gondolatébresztő morzsát, amiből saját munkát belefektetve tanulhatunk. Ha elég sok ilyenen részt vesz az ember akkor leszűrhet trendeket, tendenciákat, melyek jellemzőek a piacra és saját szolgáltatásait, kommunikációját tudja fejleszteni az itt elhangzottak alapján.

 

Nem mellékes az sem, hogy ilyen alkalmakon össze lehet futni régi kollégákkal, barátokkal, volt évfolyamtársakkal, építeni lehet a kapcsolatrendszerünket, újra bekerülhetünk a körforgásba, ha eddig nem nagyon foglalkoztunk ilyennel. Mindenképpen része annak, hogy az ember olyan karriert futhasson be, amilyet szeretne, de semmiképp ne gondoljuk azt, hogy mindenható és itt fog eldőlni minden. A megfelelő helyen kezelve minden állásbörze remek fejlődési és tanulási lehetőség.